Egyesületünk 2019. június 8-án a NEA-NO-19-Ö-V-0639 kódszámú, „Vidéki családok a Kárpát-medencéért” pályázat keretében megrendezte a Nemzetközi Ifjúsági Találkozót Nyírgyulajon, amelyre határon túli és magyar civil szervezeteket hívtunk meg. A rendezvény célja a nemzetközi hálózatba való bekapcsolódás volt, melynek első főbb mérföldköve, hogy ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írtunk alá a Nemzetközi Élet és Egészség Környezetvédelmi Alapítvány A Kárpátok Régióban (Neeka Hungary Alapítvány, Nyírmeggyes), valamint az Ady Endre Művelődési Egyesülettel (Szerbia, Vajdaság, Tornyos község). Az együttműködések fő célja a vidéki élet fenntartó és megtartó erejének megerősítése, népszerűsítése, valamint a közösségépítés és fejlesztés, összetartás. Másrészt, hogy a külön-külön fellelhető adottágaikat, erőforrásaikat, emberi és szellemi, erkölcsi, élettapasztalati értékeiket, lehetőségeiket a közös cél érdekében összefogva hasznosítsák, ezzel is hozzájárulva Egyesületünk ezen tevékenységének erősítéséhez, a teljes Kárpát-medencére történő kiterjesztéséhez.
A rendezvényen továbbá ismertettük eddigi tevékenységünket, jövőbeni céljainkat, sor került civil standok felállítására, interaktív csoport foglalkozások lebonyolítására.